Az idő

Hadd kezdjem ezt a posztot egy teljesen kocka példával. A cégnél, ahol dolgozom, van vagy 6 szerverünk. Ezeket naponta több tízezer felhasználó használja, és hihetetlen mennyiségű adatot – képeket, videókat – töltenek fel és le. Azt vettük észre, hogy ha a szerver telítettsége vagy a processzor terhelése meghaladja a 70%-ot, egyre több hiba történik. És ha a 90%-ot is meghaladja, akkor először csigalassúságúvá válik, majd teljesen behal a szerver. Nehéz megmagyarázni, vagy végigkövetni, hogy mi történik ilyenkor. Számtalan program fut párhuzamosan ezeken a gépeken, és az erőforrás-hiány mindegyiket másképp érinti – a legtöbb nincs is felkészítve rá, egymásra várnak – és a végén láncreakciószerűen omlik össze a rendszer. Hiába próbáljuk újraindítani, rövid idő után megint beáll a nagyhalál. Az egyetlen megoldás ilyenkor, ha újabb szervert, nagyobb háttértárat veszünk, és megosztjuk a feladatot a szerverek között. “Lelke van” – szoktuk mondani – magyarul gőzünk sincs, mitől romlott el. :)

Kiko és a kéz

Minden ötödik gyermek szexuális zaklatás áldozatává válik. Ez ijesztően magas szám. Ezért is indította el az Európa Tanács a “ONE in FIVE” kampányt. Az alábbi könyv – a KIKO AND THE HAND (Kiko és a kéz) – ehhez a kampányhoz készült.

Apák napja után

Source: http://2014wallpaperhd.com/

Apám rossz apa volt. Isten nyugosztalja. Ettől még nem volt rossz ember, de mint apa nem alkotott nagyot, hogy finoman fogalmazzak. Három gyermeket nemzett, de a nemzést önmagában nem tekintem nagy teljesítménynek. :) Nem szoktam felmenteni senkit a körülményekre mutogatva (magamat sem), de elég kemény sorsa volt. Nagyapám a világháborúban öngyilkos lett – ki tudja miért? – és nagyanyámra maradt a három gyerek. Nagyanyám úriasszony volt – boltjaik voltak, nem szenvedtek hiányt. Mégis beadta a három kisgyereket az árvaházba. Nagyanyám rossz anya volt, most 70 év távlatából úgy gondolom. Apámat sosem vették ki. Az árvaházból ment egyetemre, és még doktori címet is szerzett. Tudott küzdeni, azt meg kell hagyni, de az emberekkel nem tanult meg bánni. Önbizalomhiánya féltékennyé tette, és olykor meg is ütötte anyámat. Velünk, a gyermekeivel sem foglalkozott túl sokat – és minket is megpofozott néha. Hét éves voltam, amikor elváltak. Mást nem lehetett tenni.

A boldog gyermekek nevelésének tudománya

Tudományos kutatásokkal alátámasztott tanácsok szülőknek – a happify.com-ról.

Az átlag feletti intelligencia tündöklése és bukása

… és akkor ezt így most hogy?

Tényleg, hogy kerül ez ide? Szóval az úgy volt, hogy megkérdezték páran, hogy miért is csinálom ezt a blogot. Nem tudtam értelmes választ adni, de engem is érdekelt hogy miért, és lassan megszültem a választ: 42. Na jó, ha van még pármillió éved, bővebben is kifejtem. :) Ez most nem gyereknevelési poszt lesz, előre szólok.

Azzal kezdeném, ami egyébként a paleolit diéta alapköve is, hogy az ember szervezete nem a mai világra lett optimalizálva. Ez szerintem megállja a helyét, attól függetlenül, hogy a paleósok milyen következtetésekre jutnak ebből. De nem csak a szervezetünk, hanem a személyiségtípusok és az intelligencia is az evolúció millió éves kísérletezgetésének az eredménye. Például az agytérfogat nem növekedhet korlátlanul – van egy optimális szintje, amit a szervezet még el tud “tartani”. És nem csak a szellemi képességek átlagos szintje csiszolódott a mai szintre, hanem az is, hogy milyen mértékű a szellemi képességek szórása  az egyedek között. Ha túl nagy a változatosság, akkor a túl sok átlag feletti intelligens egyed mellé túl sok átlag alatti is társul, és mindkettő kockázatot jelent a csoport túlélési esélyeire. Ha viszont csupa átlagos ember van egy csoportban, akkor valószínűleg alul fog maradni a sokoldalúbb, invenciózusabb konkurenciával szemben. A cro magnoni ember például, annak ellenére, hogy kisebb volt az agytérfogata a neandervölgyihez képest, mégis jobban szervezett csoportokat alkotott, fejlettebb munkamegosztással, és több újítása is volt. A fejlődés nem a csoport átlagos szellemi szintjével, hanem a csoportban megjelenő legintelligensebb egyedek intelligenciaszintjével arányos. És társulnia kell mindehhez egy olyan kultúrának, amely tiszteli a tudást. Ha jól tudom az őseink nem voltak intelligensebbek a neandervölgyi ősembernél, viszont több volt közöttük az átlag feletti képességű – és ez kulcsfontosságú volt a túlélésben.

Hiszti

Bevallom, ezt a posztot most sokadjára írom át. Megírtam, elolvastam, és nem találtam elég jónak. Újraírtam. Aztán megint. Úgy éreztem, hogy okosság helyett csak okoskodásra tellett. Ha a való életből vett példákkal próbáltam összevetni, akkor valahol mindig erőltetett volt a gondolatmenet. Pedig pont azért kezdtem írni erről a témáról, mert előtte olvastam egy elég felszínes és sommás cikket a hisztiről, és úgy gondoltam, hogy lehet ebből valami árnyaltabbat is kihozni.

Aztán rájöttem, hogy miért nem sikerülhetett kerekre az iromány. Azért, mert a hiszti csak tünet. Olykor egy komolyabb probléma vízfelszín feletti része, máskor egy természetes érzelmi reakció egy dackorszakban levő gyermektől. Nehéz általános érvényű igazságokat írni, ne adj’ isten jó tanácsokat adni ha csak a tünetre koncentrálunk. Az orvostudomány sem a tüsszentésre próbál gyógymódot találni, ugye. Mindegy, ha már behúztam magam ebbe csőbe, megpróbálok tisztességesen kijönni belőle – nem hagyom veszni azt a sok karaktert, amit eddig bepötyögtem. :)

Mindjárt ott kezdődik, hogy a szülők hisztinek neveznek mindent, ami az akaratukkal szembe megy, pedig éppenséggel az is lehet, hogy a szülői akarattal van baj. Aztán a hisztinek is van története, fokozatai, és egészen más a helyzet, és más a teendő egy egyszeri pánik-hisztinél, mint egy ezredjére előadott játszma-hisztinél.

Rajzolj bevásárlólistát!

Óvódáskorú gyermekkel a bevásárlás nem mindig gyaloggalopp. Unalmas és hosszú, aztán meg mindig szembejön valami műanyag vacak, amit feltétlenül meg kéne venni. Pedig bevásárolni muszáj néha, és nem mindig lehet lepasszolni a kiskorút. Az az ötletem támadt, hogy megpróbálom felnőttként bevonni a dologba. Ott kezdődik, hogy otthon együtt elkezdünk ötletelni, hogy mi hiányzik, mit szeretne a jövő héten enni. Aztán csinálunk egy bevásárlólistát: írni még nem tud, úgyhogy rajzolva.

Miért is nem jó ötlet ütni a gyereket – K. Lajos szíves figyelmébe

Röviden: mert ilyen torz lelkű, hatalom-fetisiszta felnőttek lesznek belőlük, mint ti.

Muszáj ezt csinálni, mert a tanárokon, a minőségellenőrzésen, a minőségbiztosításon, a követelményeken múlik az, hogy egyébként a gyerekek hogyan fognak teljesíteni, mert amúgy a jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek, de e legtehetségesebb gyerek is, ha nem fogják a kezét, akkor elkallódik, elvész.
Kósa Lajos – (a teljes beszéd)

Nem állítom, hogy K. L. szó szerint a gyerekverésre buzdított volna, de minimum szerencsétlen a szóhasználat, amikor mostanában olyan áporodott levegőjű törvényjavaslatok buknak ki kormánypárti politikusok száján, mint a testi fenyítés újbóli engedélyezése. (Michl: van gyerek, aki örül a tanári kokinak)

© jfq

Pozitivitás / negativitás

Ez egy olyan téma, amit nagyon fontosnak tartok, bár nem gondolom, hogy nálam lenne a bölcsek köve, vagy akárcsak hogy sikeres lennék a gyermekem pozitivitásra nevelésével kapcsolatban, bár igyekszem.

Az utóbbi jópár évben egy nemzetközi csapatban dolgozom, és amikor csapatépítésen egymást kellett pár szóval leírnunk, rám többen is a “szenvedélyes” jelzőt találták a legmegfelelőbbnek – számomra hihetetlen módon (hiszen nem kerültünk intim kapcsolatba :)). Felütöttem hát a magyar-svéd mögöttes-értelem szótárt, amiben a “szenvedélyes” bejegyzésnél a “kekec, negatívkodó” definíció állt. Ja, hát így már érthető: magyar vagyok, vagy mi, nemzetkarakterológiailag negativitásra termett (még ha hazai viszonyok között elég szerény teljesítményt is tudok csak felmutatni ezen a téren). Mindenesetre az utóbbi években volt alkalmam megtapasztalni a mentalitásbeli különbségeket, és bevallom, már nagy törés lenne, ha ismét egy tipikus magyar munkahelyen kellene dolgoznom, hiszen én is sokat változtam.

“Elégedettség az élettel” index – forrás: OECD

4 tabu a gyerekvállalással kapcsolatban

Egy vicces kis előadás a TED.com-ról. Érdemes megnézni, különösen, ha még nincs gyereked. :)

1. Nem mondhatod, hogy nem szerettél bele a gyerekedbe már az első pillanatban
2. Nem beszélünk arról, milyen magányosan fogod érezni magad a gyerek mellett
3. Nem beszélünk a magzat elvesztéséről
4. Nem beszélünk arról, hogy az átlagos boldogságunk csökkent a gyerek születése óta